|
Magyarország 6. legnagyobb vendégforgalmú fürdőjének története 1962-ig nyúlik vissza, amikor egy szénhidrogén kutató próbafúrás eredményeképpen olaj helyett 96C°-os víz tört a felszínre több mint kétezer méteres mélységből. A 13000 mg/l ásványi só tartalmú feltörő víz vegyelemzése és orvosi hatásainak megállapítása után 1965-ben termálfürdőt létesítettek. Az akkori Zalakarosi Strandfürdőben egy 333 m2 vízfelületű termálmedence és egy 60 m2-es gyermek pancsoló fogadta a vendégeket, amely három év múlva egy sportmedencével is kiegészült. A gyógyászatot is magában foglaló Fedett fürdőt 1975-ben nyitották meg, majd a következő húsz év a folyamatos fejlesztések jegyében telt. 1978-ban az "elismert gyógyvizű" fürdőt az Egészségügyi Minisztérium hivatalosan gyógyfürdővé nyilvánította. Azóta és jelenleg is Zalakaroson csak részvénytársaságunk rendelkezik gyógyvízzel!  Az elmúlt tíz évben a fürdő ismét folyamatos fejlődésnek indult, melynek során az országban elsőként épült fel az úgynevezett gyógycentrumi rész. Felújításra kerültek a termálstrand medencéi, valamint a fedett fürdő medencetere és szaunablokkja, kialakításra került a legmodernebb körülményeket biztosító gyógyászati részleg. Elkészült az országban elsőként egy új fedett fürdőcsarnokban üzemelő élményfürdő a kapcsolódó fitness- és wellnesselemekkel. Fő célunk, hogy a "Generációk találkozóhelye" legyünk, ahol a gyógyvízre épülő gyógyászati kezeléseink széles skálája mellett a másik, de nem minősített, egyébként értékes ásványi anyag tartalmú termálvíz felhasználásával a Gyógycentrum-Élményfürdő blokkban a rekreáció és a wellness-fitness igényeket szolgáljuk ki.  A gyógyvíz: nátriumkloridos és hidrogénkarbonátos hévíz, amely a jodid- és bromid-ion tartalma következtében a jódos-brómos; szulfid-ion tartalma miatt pedig a kénes gyógyvizek csoportjába sorolható. A víz metabórsav tartalma igen nagy. A gyógyvíz radioaktív elemeket rendkívül csekély számban tartalmaz.
Az elmúlt tíz évben a fürdő ismét folyamatos fejlődésnek indult, melynek során az országban elsőként épült fel az úgynevezett gyógycentrumi rész. Felújításra kerültek a termálstrand medencéi, valamint a fedett fürdő medencetere és szaunablokkja, kialakításra került a legmodernebb körülményeket biztosító gyógyászati részleg. Elkészült az országban elsőként egy új fedett fürdőcsarnokban üzemelő élményfürdő a kapcsolódó fitness- és wellnesselemekkel. Fő célunk, hogy a "Generációk találkozóhelye" legyünk, ahol a gyógyvízre épülő gyógyászati kezeléseink széles skálája mellett a másik, de nem minősített, egyébként értékes ásványi anyag tartalmú termálvíz felhasználásával a Gyógycentrum-Élményfürdő blokkban a rekreáció és a wellness-fitness igényeket szolgáljuk ki.
A gyönyörű parki környezetben kiépített termálstrandon a gyógyvizes ülőmedencéktől kezdve egészen a hullámmedencéig, változatos funkciójú medencék biztosítják a család minden tagjának a pihenést, a regenerálódást és az önfeledt vízi szórakozást. Jöjjön és gyógyuljon, pihenjen Zalakaroson! Az orvosi felügyelet mellett kúraszerűen igénybevett kezeléseink biztosítják a leghatékonyabb fájdalomcsökkentést. Töltsön el egy hosszú hétvégét Magyarország egyik legszebb és legnagyobb élményfürdőjében, ahol a fürdés nem csak élvezetet, hanem kalandot is nyújt.
típusa jellege hőfoka száma gyógymedence 34-38 6 termálmedence 24-32 5 élménymedence 32-34 1
Javallatok mozgásszervi # izomfájdalmak # sérülések utókezelése idegrendszeri # idegfájdalmak # idegzsábák nőgyógyászati és urológiai # nőgyógyászati gyulladások Gyógykezelések és wellness szolgáltatások termoterápia # szauna # gőzkabin balneoterápia # szénsavas fürdő # kádfürdő hidroterápia # súlyfürdő # víz alatti vízsugármasszázs (tangentor) mechanoterápia # gyógymasszázs # gyógytorna # lábmasszázs elektroterápia # iontoforézis # ingeráram # ultrahang # interferencia # galvánkezelés # nagyfrekvenciás elektroterápia
Kiegészítő szolgáltatások élményelemek # vízköpő # buzgár # levegőbefúvásos ülőmasszázs szépség # fodrászat # kozmetika # szolárium aktív kikapcsolódás # sportpályák kereskedelem, vendéglátás # büfé # ajándékbolt
Nyitva tartás és belépőNyitva tartás: | 2009.01.04 - 2009.04.30 | | FEDETTFÜRDŐ, GYÓGYCENTRUM (fedett medence), ÉLMÉNYFÜRDŐ | | hétfőtől-vasárnapig | 09:00 | 18:00 | | Kivétel | | ÉLMÉNYFÜRDŐ szombat** | 09:00 | 19:00 | | GYÓGYKERTI I.sz. szabadtéri medence 2009.04.09-től nyitva | 09:00 | 18:00 | | GYÓGYKEZELÉSEK | 09:00 | 17:00 | | 2009.05.01 - 2009.09.30 | | FEDETTFÜRDŐ | | hétfőtől-vasárnapig | 09:00 | 18:00 | | Kivétel | | öltözők, kapuk (hétfő-péntek, vasárnap) | 09:00 | 19:00 | | | 08:30 | 20:00 | | gyógykezelések | 09:00 | 17:00 | | 2009.05.01 - 2009.08.31 | | GYÓGYCENTRUM (fedett és szabadtéri med.), ÉLMÉNYFÜRDŐ, STRANDFÜRDŐ | | hétfőtől-vasárnapig * | 09:00 | 19:00 | | Kivétel | | ÉLMÉNYFÜRDŐ szombat** amennyiben nem munkanap. Sportmedence csak a strand nyitvatartási idejében üzemel. | 09:00 | 20:00 | | 2009.09.01 - 2009.09.30 | | GYÓGYCENTRUM (fedett és szabadtéri med.), ÉLMÉNYFÜRDŐ, STRANDFÜRDŐ | | hétfőtől-vasárnapig | 09:00 | 18:00 | | Kivétel: | | ÉLMÉNYFÜRDŐ szombat** amennyiben nem munkanap. Sportmedence csak a strand nyitvatartási idejében üzemel. | 09:00 | 19:00 | | 2009.10.01 - 2009.11.01 | | FEDETTFÜRDŐ, GYÓGYCENTRUM (fedett és szabadtéri med.) ÉLMÉNYFÜRDŐ | | hétfőtől-vasárnapig | 09:00 | 18:00 | | Kivétel: | | ÉLMÉNYFÜRDŐ szombat ** amennyiben nem munkanap | 09:00 | 19:00 | | GYÓGYCENTRUMI I.sz.szabadtéri med. hétfőtől-vasárnapig | 09:00 | 17:00 | | GYÓGYKEZELÉSEK | 09:00 | 17:00 | | 2009.11.02 - 2009.12.31 | | FEDETTFÜRDŐ, GYÓGYCENTRUM (fedett medence) ÉLMÉNYFÜRDŐ | | hétfőtől - vasárnapig | 09:00 | 18:00 | | Kivétel: | | ÉLMÉNYFÜRDŐ szombat** amennyiben nem munkanap | 09:00 | 19:00 | | GYÓGYKEZELÉSEK | 09:00 | 17:00 | | ÉV VÉGI NYITVA TARTÁS: | | FEDETTFÜRDŐ, GYÓGYCENTRUM (fedett medence), ÉLMÉNYFÜRDŐ | | 2009. December 24. | 09:00 | 15:00 | | 2009. December 25. | 09:00 | 18:00 | | 2009. December 26. - 30. | 09:00 | 19:00 | | 2009. December 31. | 09:00 | 18:00 | | 2010. January 01. | 10:00 | 19:00 | | 2010. January 02. | 09:00 | 19:00 | | GYÓGYÁSZAT | | 2009. December 24. | 09:00 | 13:00 | | 2009. December 25. | - | - | | 2009. December 26. - 31. | 09:00 | 17:00 | | 2009. January 01. | 10:00 | 17:00 | | 2009. January 02. | 09:00 | 17:00 | | Jelmagyarázat | | * Ebben az időszakban is üzemelnek a fedettfürdő öltözői, vizesblokkjai 19.00 óráig | | ** Az ÉLMÉNYFÜRDŐ pénztár a D-i bejáratnál 18.30-ig üzemel. | *** Az ÉLMÉNYFÜRDŐ pénztár a D-i bejáratnál 19.30-ig üzemel. |
| Fürdőszolgáltatási díjak | 01.01-03.31 10.01-12.31 | 04.01-09.30 | | Súlyfürdő | 1 070,- Ft | | Szénsavas fürdő | 1 680,- Ft | | Masszázs | 1 770,- Ft | 1 900,- Ft | | 4 rekeszes galván | 1 360,- Ft | | Tangentor | 1 870,- Ft | 1 980,- Ft | | Száraz szénsav | 2 000,- Ft | | Teljes testgalván | 2 000,- Ft | | Szelektív ingeráram | 1 360,- Ft | | Ultrahang | 1 360,- Ft | | Mágnesgyűrű | 1 360,- Ft | | Kombinált kád | 2 000,- Ft | | Talpmasszázs | 3 220,- Ft | 3 370,- Ft | | Gyógytorna egyéni | 3 220,- Ft | 3 370,- Ft | | Gyógytorna csoportos /3 fő/ | 1 360,- Ft | | Parafangó, egyéb pakolás | 1 980,- Ft | | Új szolgáltatások - Áraink bevezető árak! | | Csokoládé masszázs (30 perc) | 4 100,- Ft | | Csokoládé masszázs (60 perc) | 7 200,- Ft | | Aroma masszázs (30 perc) | 4 100,- Ft | | Aroma masszázs (60 perc) | 7 200,- Ft | | Bamboo masszázs (30 perc) | 4 100,- Ft | | Bamboo masszázs (60 perc) | 7 200,- Ft | | PEAT tőzeges-iszapos kezelés (60 perc) | 7 200,- Ft | | Magic Honey fügemézes kezelés (30 perc) | 5 100,- Ft | | Magic Honey fügemézes masszázs (60 perc) | 7 800,- Ft | | Csakra és lávaköves masszázs (90 perc) | 10 300,- Ft | | Kerala - Arc és fej masszázs (30 perc) | 4 100,- Ft | Egyéb szolgáltatások | Egyéb szolgáltatások | | Fedettfürdő szauna / alkalom | 520,- Ft | | Álló szolárium 5" / alkalom | 350,- Ft | | Álló szolárium 10" / alkalom | 700,- Ft | | Álló szolárium 15" / alkalom | 1 050,- Ft | | Fekvő szolárium 15" / alkalom | 900,- Ft | | Pedikűr / db | 1 540,- Ft | | Törölköző kölcsönzés / db, nap | 330,- Ft | | Lepedő kölcsönzés / db, nap | 330,- Ft | | Női fürdőruha kölcsönzés / db, nap | 500,- Ft | | Férfi fürdőruha kölcsönzés / db, nap | 500,- Ft | | Nagykabin kölcsönzés / db, nap | 1 550,- Ft | | Kiskabin kölcsönzés / db, nap | 1 050,- Ft | | Hangosbemondó / alkalom | 340,- Ft | | Szappan / db | 100,- Ft | | Zárcsere letéti jegy / db | 1 000,- Ft | | Tényleges csere esetén pótbefizetés | 2 000,- Ft | | Fürdőruha letéti díj női / db | 2 000,- Ft | | Fürdőruha letéti díj férfi /db | 2 000,- Ft | | Törölköző letéti díj | 700,- Ft | | Lepedő letéti díj | 700,- Ft | | Nyakbaakasztós letéti díj / db | 200,- Ft | | Strandi öltözőszekrény / db | 300,- Ft | | Sóbarlang 30" / alkalom | 600,- Ft | | Infraszaunakabin 30" / alkalom | 600,- Ft | Belépőjegyek | Fedettfürdő, medencefürdő | | 01.01 - 04.30 | 1 350,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 1 500,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 1 400,- Ft | | Kádfürdő | | 01.01 - 04.30 | 1 350,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 1 500,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 1 400,- Ft | | Elővételi fedettfürdő | | 01.01 - 04.30 | 1 350,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 1 500,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 1 400,- Ft | | Strand fürdőjegy | | 05.01 - 09.30 | 1 500,- Ft | | Kedvezményes fürdőjegy diákigazolványra 6 - 18 éves korig | | 01.01 - 04.30 | 900,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 1 050,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 950,- Ft | | Hétfőtől péntekig, ünnepnapok kivételével, a zárástól visszaszámolva 3 órán belül | | 01.01 - 04.30 | 1 050,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 1 150,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 1 050,- Ft | | Gyógycentrum élményfürdővel | | 01.01 - 05.31 | 2 550,- Ft | | 06.01 - 08.31 | 2 700,- Ft | | 09.01 - 12.31 | 2 600,- Ft | | Hétfőtől péntekig, ünnepnapok kivételével, a zárástól visszaszámolva 3 órán belül | | 01.01 - 05.31 | 1 800,- Ft | | 06.01 - 08.31 | 1 900,- Ft | | 09.01 - 12.31 | 1 850,- Ft | | Kedvezményes fürdőjegy diákigazolványra 6 - 18 éves korig | | 01.01 - 04.30 | 2 100,- Ft | | 05.01 - 05.31 | 2 100,- Ft | | 06.01 - 08.31 | 2 250,- Ft | | 09.01 - 09.30 | 2 150,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 2 150,- Ft | | Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek - diákigazolvánnyal 6-18 éves korig) csak a fedettfürdőbe és nyitvatartási időben a strandfürdőbe egyszeri belépéssel érvényesek! | | 01.01 - 04.30 | 3 800,- Ft | | 05.01 - 09.30 | 4 500,- Ft | | 10.01 - 12.31 | 4 000,- Ft | | további gyermekenként plusz 01.01 - 04.30 | 600,- Ft | | további gyermekenként plusz 05.01 - 12.31 | 650,- Ft | | Gyógycentrum - élményfürdő kiegészítő ár | | a mindenkori gyógycentrum - élményfürdő belépő ár mínusz a fedettfürdő, strand felnőtt belépő ár, | | | a kiegészítő jegy ára egységes a felnőtt és diákok részre is | | | Zalakarosi belépő a Közgyűlés döntése alapján a mindenkori ár | | felnőtt (fedett, strand) | 20%-a | | diák (fedett, strand) | 20%-a | | gyógykert | 50%-a | | Gyógyfürdőnkben az OEP által támogatott, reumatológus szakorvos által felírt, igénybevehető kezelések fajtái, kódjai és fizetendő kiegészítő összege 2008. január 1-től | | 01 medencefürdő | 470,- Ft | | 01 medencefürdő* | 650,- Ft | | 02 kádfürdő | 300,- Ft | | 02 kádfürdő* | 400,- Ft | | 04 súlyfürdő | 250,- Ft | | 05 szénsavfürdő | 250,- Ft | | 06 orvosi masszázs | 360,- Ft | | 07 tangentor | 280,- Ft | | 08 víz alatti csoportos torna | 250,- Ft | | 09 komplex kezelés | 750,- Ft | | *2009. június 1-től 2009. augusztus 31-ig | | Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásával igénybe vett szolgáltatásokra fizetendő kiegészítő jegyár változtatása 2008. áprilisában felülvizsgálatra kerül. | | A fenti árak az általános forgalmi adót is magukba foglalják. | | Az Igazgatóság a változtatás jogát fenntartja! | Bérletek Fedettfürdőbe és strandfürdőbe érvényes bérletek | Bérlet megnevezése | Felnőtt Diák | | 01.01 - 04.30 | 05.01 - 09.30 | 10.01 - 12.31 | | 7 alkalmas bérlet (kiadástól 15 napig érvényes, napi egyszeri belépésre jogosít) | 9 100,- Ft 6 090,- Ft | 10 150,- Ft 7 140,- Ft | 9 450,- Ft 6 440,- Ft | | Fényképes bérlet 1 hetes (többszöri belépésre jogosít) | 12 740,- Ft 8 530,- Ft | 14 210,- Ft 10 000,- Ft | 13 230,- Ft 9 020,- Ft | | Fényképes bérlet 2 hetes (többszöri belépésre jogosít) | 23 660,- Ft 15 830,- Ft | 26 390,- Ft 18 560,- Ft | 24 570,- Ft 16 740,- Ft | | Fényképes bérlet 3 hetes (többszöri belépésre jogosít) | 32 760,- Ft 21 920,- Ft | 36 540,- Ft 25 700,- Ft | 34 020,- Ft 23 180,- Ft | Gyógycentrum-élményfürdőbe érvényes bérletek | Bérlet megnevezése | Felnőtt Diák | | 01.01 - 05.31 | 06.01 - 08.31 | 09.01 - 12.31 | | 7 alkalmas bérlet (15 napig érvényes, napi egyszeri belépésre jogosít) | 16 660,- Ft 14 000,- Ft | 17 290,- Ft 15 050,- Ft | 17 010,- Ft 14 350,- Ft | Kúracsomagok Gyógycentrum-élményfürdőbe érvényes belépők | Kúracsomagok | 01.01 - 03.31 | 04.01 - 09.30 | 10.01 - 12.31 | | 1 hetes kúra: 6 belépő*; 1 orvosi vizsgálat, 6 kezelés | 29 100,- Ft | 33 000,- Ft | 30 500,- Ft | | 2 hetes kúra: 12 belépő*; 1 orvosi vizsgálat, 12 kezelés | 53 200,- Ft | 61 000,- Ft | 55 300,- Ft | | 2 hetes kúra: 14 belépő*; 1 orvosi vizsgálat, 24 kezelés | 74 600,- Ft | 85 400,- Ft | 77 600,- Ft | | 3 hetes kúra: 21 belépő*; 2 orvosi vizsgálat, 36 kezelés | 108 400,- Ft | 123 500,- Ft | 114 100,- Ft | Medical Wellness | Megnevezés | Kezelés időtartama | Ár | | Csokoládé masszázs | 30 perc | 4 100,- Ft | | Csokoládé masszázs | 60 perc | 7 200,- Ft | | Aroma masszázs | 30 perc | 4 100,- Ft | | Aroma masszázs | 60 perc | 7 200,- Ft | | Bamboo masszázs | 30 perc | 4 100,- Ft | | Bamboo masszázs | 60 perc | 7 200,- Ft | | PEAT tőzeges-iszapos kezelés | 60 perc | 7 200,- Ft | | Magic Honey fügemézes kezelés | 30 perc | 5 100,- Ft | | Magic Honey fügemézes masszázs | 60 perc | 7 800,- Ft | | Csakra és lávaköves masszázs | 90 perc | 10 300,- Ft | | Kerala - arc és fej masszázs | 30 perc | 4 100,- Ft | | Orvosi vizsgálat egy akupunktúrás kezeléssel | 25-45 perc | 4 000,- Ft | | 1 db akupunktúrás kezelés | 25-45 perc | 3 500,- Ft | | 2 db akupunktúrás kezelés | 25-45 perc | 6 500,- Ft | | 4 db akupunktúrás kezelés csomag | 25-45 perc | 12 000,- Ft | | 8 db akupunktúrás kezelés csomag | 25-45 perc | 20 000,- Ft | | Testsúly fogyasztás akupunktúrával | 30 perc | 2 000,- Ft | | Testtekercselés a paprika erejével | 35 perc | 2 200,- Ft | | Fahéjas testtekercselés | 35 perc | 2 200,- Ft | | Ultrahang kezelés karcsúsító, zsírégető kozmetikumokkal | 30 perc | 2 500,- Ft | | Vákuminterferenciás izomtónus fokozás | 30 perc | 2 500,- Ft | | Visszér aromafáslis kezelése (Wiener kozmetikumok) | 55 perc | 4 000,- Ft | | Wiener aromás testtekercselés | 55 perc | 5 000,- Ft |
|